Szöszi Blog. A kreatív méhész blogja.

A minap egy helyközi buszjáraton utaztam hazafelé, két jól öltözött fiatalember ült mögöttem. Nem akartam elhinni, hogy nem szakadt ruhában vannak és biztos nem csövesek, pedig a szagukról elbeszélő költeményt lehetne írni.

Komolyan mondom nektek, én ezzel büntetnék. Annyira büdösek voltak hogy azt nehezen lehet leírni. Csípős füstszag keveredett a pállott hónaljszőr- és lábszaggal. Persze az előttem ülő nyanya nem engedte kihúzni az ablakot mert ő attól biztos meghalna, és a busz is csutkára tele volt.

Ezt már csak azzal tudták tetézni, hogy folyton csörgött az egyik telefonja, valami éktelen ordibálás volt a csengőhangja (dávádá cí cí pó / sálomálom sánánáj / dílomálom stb.), csak az utazóközönség szórakoztatására.

Szerencsére hamar leszálltak és mindenki fellélegzett, de így is 15 km -en át élvezhettem a társaságukat.

Érdekes, hogy amióta meg vagyok fázva, nem gyújtottam rá (most második napja). Észrevehető néhány mellékhatás: szaporábban ver a szívem, sokkal (sokkal-sokkal) ingerültebb vagyok, gyakrabban kiabálok mindenkivel, és nem utolsó sorban annyit eszek mint egy ló. Mondjuk alapból annyit eszek mint egy ló. Ez a hatás kilőve :D Az meg vicces, hogy zavar ha anyám rágyújt mellettem. Az ő mentolos import (UA) cigarettája amúgy sem egy La Gloria Cubana.

Ez állítólag természetes, ha légútilag vagyunk betegek nem kívánjuk a cigit.

Nem hinném hogy abba fogom hagyni, de így legalább megpróbálom. Hátha ösztönözni fog hogy már két napja nem cigizek.

Jó lenne.

Ja.