Matyi, - a kutyám - , aki mindíg kirobbanó örömmel, ugrálással várt haza minden áldott nap és soha nem engedett be az ajtón, míg kétszer-háromszor meg nem vakargattam a hasát; továbbá egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy velem jöjjön amikor kimentem méhészkedni vagy futni az erdőbe; aki 30 km/h sebességgel is képes volt szaladni a kocsi után egyszerű, kicsi termetű keverék kutya létére, aki mindíg mosolyra tudott deríteni kedves, kuszafogú vigyorával, ma utolsó útjára indult az erdőbe, ahol annyira szeretett lenni. Ma reggel helyeztem örök nyugalomra a dombtetőn a méhkaptárak mögött. A legjobb kutya volt a világon.

Az ő emlékére készült ez a bejegyzés.