Még tavasszal lettünk figyelmesek egy magára hagyott anyanevelő kaptárra a méhészetben, aminek anno nyitva lett hagyva a bejárata. Faterom felnyitotta, hogy megnézze maradt-e benne használható keret. Akkor tárult fel előttünk, hogy az anyanevelő nyitva felejtésével otthont teremtettünk a széncinegének. Ott gubbasztott a tojásain és fenyegető tekintettel bámult ránk a kicsiny madár. Olvastam Wikipédián, hogy előszeretettel fogadják el a mesterséges odúkat ezek a madarak. Nos, ezt a kaptárt pont odúnak nézték.
A nagyjából 20 éves kaptár ideális lakóhely: annak idején igazán nem sajnálták ki belőle az anyagot: 30 mm vastag fenyődeszkából van összerakva, kemény, vaskos bádoglemezzel a tetején. Én nem nagyon szeretem, mert marha nehéz üresen is, nemhogy még tele keretekkel, méhekkel. Manapság sokkal könnyebb anyanevelő kaptárakat csinálunk, mert ugye ezek csak az anyák ideiglenes tárolására szolgálnak, telelni nem fog benne egy méhcsalád sem, így nem kell vészesen vastag anyagból csinálni.
Valószínűleg jól érzik magukat a madarak, amint a képek is mutatják már a kis nyomi fiókák is jelen vannak a nagy sárga csőrükkel. Egyébként csak néztem, hogy milyen fészket pakolt össze magának ez az apró madár. Le a kalappal...
A jövő cinegéi:
Senki ne aggódjon, természetesen semmilyen bántódásuk nem fog esni, úgy vigyázunk a kaptárra, mint a hímes tojásra. Felnyitni is csak pár másodpercig volt merszem, míg csináltam róluk egy-két képet.
