Szeretem látni eső után az áprilisban ébredező természetet, szeretek ilyenkor körülnézni az erdőben. Csiripelnek a madarak, süt a nap, a nyíló virágok szirmain csillog az esővíz.

Ez a hely nyugalommal tölt el, akármi törénjen velem hétközben, itt teleszívhatja magát az ember friss levegővel.

Örömöm nem tart sokáig, megpillantok valami átkozottul bosszantót. Kicsivel beljebb, (ahol már nem látszik az útról) le van pakolva kb egy utánfutónyi háztartási szemét. Üvegek, papír, csomagolóanyagok, romlott befőttek stb.

Ilyenkor szorul ökölbe a kezem, hogy ki az a megátalkodott marhabaromállat, aki ide hordja a mocskot az otthonából. Attól még, hogy ő nem látja többet, még itt lesz, és nem fogja eltakarítani senki. Nem is gondolná az ember milyen emberek rakják ki a szemetüket. Otthon csilli-villi minden, az, hogy a természetet meg károsítjuk ... kitérdekel.

Hasonló a helyzet a kóbor kutyákkal erre. Valaki ezt a kis helyet hulladéklerakónak nézi, de egy kutya az nem hulladék. Él. Láttam már olyan szerencsétlent, amelyik már az éhségtől fel sem tudott állni. Sajnos már nem lehetett rajta segíteni.

Tipikus esetek. Kirakták egy autóból, sorsára hagyták, de arra nem gondoltak, hogy az eb esetleg majd baromfit lop, vagy járókelőket támad meg, éhenpusztul vagy kivasalja egy kamion.

Sokan szeretik a szőnyeg alá seperni az ilyen problémákat (is). Természetesen számunkra az a legegyszerűbb ha nem csinálunk semmit.